Németország és Ausztria újra szinkronban van – egyszerre kormányozzák magukat a kormányozhatatlanság felé

Történelmünk során – mindenki más számára idegen, különös népként – a germánok és a szlá­vok tengere között telepedtünk le, és

Népes szomszédaink közül legnagyobb részben a németség hatott ránk, ahogy nem kevés magyar tudhat nagy számban németet (és szlávot) az ősei között. A rendszerváltozás óta eltelt immár több mint egyharmad évszázadban újra erősödött a német hatás és befolyás magyar glóbuszunkra, elég csak a magasan kiemelkedő gazdasági kapcsolatainkra gondolnunk Németországgal és mellette Ausztriával.

Ami e két országban zajlik, attól nem tudjuk magunkat mentesíteni, nagyon nem.

Egy labirintus mélyébe. Egy agyonbonyolított politikai gordiuszi csomóba. Mindkét országban.

E sorok írásakor a német választás előtt állunk, és épp túl vagyunk a legutóbbi osztrák kormány­alakítási kudarcon. Ausztriában lassan fél éve zajlott le a parlamenti választás, és azóta sincs ez alapján felálló kormánya az országnak. A győztes Ausztriai Szabadságpárt (FPÖ) előbb nem kapta meg a kormány­alakítás jogát, aztán a vesztesek – az Osztrák Néppárt (ÖVP), az Ausztriai Szociáldemokrata Párt (SPÖ), a liberális NEOS – próbáltak az FPÖ-t kikerülve kormányt alakítani, de elbuktak.

Mivel a választás óta az FPÖ csak erősödött, az ÖVP meg csak gyengült, reálisnak látszott, hogy utóbbi belemegy egy jobboldali koalí­cióba, és sikerül józan kompromisszumot kötni. Végül azonban erejéhez és helyzetéhez mérten eltúlzott követelésekkel állt elő, a kancelláron kívül ő akarta adni a miniszterek többségét, benne az összes kulcsminisztert – a belügyet viszont végképp nem akarta átadni az FPÖ. Így végül a próbálkozás elbukott, nem lett jobboldali koalíció Ausztriában.

Új választás, nagyobb arányú FPÖ-győzelemmel és az eltelt fél év köreinek meg­ismétlésével, további kudarcok sorával? Meghökkentő azt látni, hogy az egykor nyugodt, kiszámítható Ausztria politikai viszonyai a mai európai politika beteg emberének számító Bulgária viszonyaira kezdenek emlékeztetni, ahol az utóbbi négy évben hét választást tartottak, és ugyanazok a pártok ugyanolyan erőviszonyok mellett nem tudnak semmiben megállapodni, az ország meg irányítatlanul dülöngél a világ-rendszerváltozás viharos tengerén.

A most választó Németországban sem jobb a helyzet: a Kereszténydemokrata Unió (CDU) megnyerheti a választást, de kérdéses, mihez kezd utána. Ha – nagy valószínűség szerint – összeáll az eddig kormányzó baloldallal, semmi nem lesz a német nép által követelt irányváltásból: a mai, kilúgozott CDU-t a baloldali–zöldpárti fősodor tartja majd szoros emberfogásban. Ha pedig – csekély valószínűséggel, hiszen leghangosabb állítása, hogy velük aztán nem – mégis nyitna az Alternatíva Németországért (AfD) felé, az meg a másik oldalról roppantaná meg.

Hogy ki vághatja át a németek gordiuszi csomóját? Jelenleg ez az ember Friedrich Merz, aki négy évtizednyi készülődés után elérheti politikai álmát, és Németország vezetőjévé válhat – de hogy képes lesz-e a gúzsba kötött, zsákutcába jutott hazáját kiszabadítani, afelől joggal lehetnek kétségeink. Csak az a baj, hogy a germánokhoz történelmileg és jelen idejűleg egyaránt ezer szállal kötődve mi is megérezzük mindazt, ami náluk történik.

A szerző a Mandiner rovatvezetője

(Nyitókép: Christoph Reichwein/AFP)